95 százalékos védettséget nyújt az új koronavírus elleni oltóanyag, amelynek beszerzéséről tárgyal az Európai Unió. A vakcinát az amerikai Moderna fejleszti, a cég az eredményt a klinikai kísérletek forgalmazás előtti fázisában érte el. Az uniós tisztviselők korábban beszámoltak egy német vállalattal való megállapodásról, így az amerikai céggel együtt már hat vakcina gyártójával szerződik a közösség. Az Európai Gyógyszerügynökség csak alapos vizsgálat után engedélyezi bármelyiket, ezért van szükség erre a széles oltóanyag-portfólióra, amely nagyon különböző technológiákon alapul – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Jogvédő szervezetek szerint a gazdag országok felvásárolják az oltóanyagot a szegényebbek elől, a bizottsági elnök szerint viszont az Unió Együttműködik az Egészségügyi Világszervezettel, hogy ezek az országok is oltóanyaghoz jussanak.