Az eddigi felmérések szerint az emberek 30-35 százaléka még bizonytalan a koronavírus elleni vakcina beadatását illetően, vagy halasztani akarja az oltást – nyilatkozta az országos oltókampányt koordináló Valeriu Gheorghiţă. Az orvos szerint fontos a megfelelő tájékoztatás folytatása, a bizonytalanság és a halasztás ugyanis nem egyenlő az oltás megtagadásával – véli -, ez inkább annak tudható be, hogy az embereknek további információkra van szükségük a téma kapcsán. A szakember azt mondta, azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik egyelőre nem kívánják beadatni maguknak az oltást, minden bizonnyal “megvannak rá az okaik”.