A Nemzeti Liberális Párt (PNL) államfőjelöltje megerősítette, hogy a vitán politológusok, véleményformálók és újságírók vesznek majd részt.

“Minden olyan témáról tárgyalni fogunk, ami közérdeklődésre tarthat számot egy elnökválasztási kampányban: az elmúlt mandátumról, a sikerekről, arról, amit esetleg jobban lehetett volna csinálni, és amire a következő mandátum alatt sor kerülhet, és egyebekről. Nagyon fontos számomra ez a vita, mert a román állampolgárokat most nagyon érdeklik ezek a témák” – fogalmazott a jelenlegi államelnök

Klaus Johannis a feltett kérdésre, hogy miért nem vállalta a vitát szemtől szembe Viorica Dăncilă államelnökjelölttel – “…ezzel a hölggyel azért nem vállaltam a vitát, mert egy demokráciaellenes párt képviselője, amely a román emberek érdekei ellen kormányzott, és én nem vagyok hajlandó ezt legitimálni’ – válaszolt Iohannis.

Meglátása szerint nem fog kihatni a választási részvételre az, hogy nem lesz szemtől szembeni vita a jelöltek között, sőt: még többen fognak az urnákhoz járulni.
A vita helyszínéül választott bukaresti központi egyetemi könyvtár aulája “politikai szempontból semleges helyszín”, ugyanakkor reprezentatív a román társadalom számára, ezért javasolták ezt a véleményformálók, újságírók és politológusok részvételével zajló választási vita helyszínéül.