Andrei Baciu egészségügyi államtitkár elmondta a tévében, hogy az Egészségügyi Világszerveze felszólítása nyomán a kutatók már dolgoznak egy olyan oltáson, ami az omikronra és a legújabb koronaváltozatokra specializálódik. Ezt az új szert – ugyanúgy mint minden oltást vagy gyógyszert – természetesen csak azután engedik forgalomba az uniós országokban (is), hogy az Európai Gyógyszerügynökség letesztelte és engedélyezte, de ez őszre – akár már szeptemberre – meg is történhet. Ami azt jelenti, hogy ezt követően rövidesen hozzánk is megérkezik. Nagyszabású oltási kampány azonban nem lesz, mint az első oltások esetében. Andrei Baciu elismerte, hogy a most forgalomban lévő oltások a mutálódott vírussal szemben már gyengébb védettséget biztosítanak, de a statisztikákból még mindig az derül ki, hogy nem teljesen hatástalanok, hiszen az elhunytak, illetve az intenzív osztályon lévők nagy része még mindig az oltatlanok közül kerül ki. Így aztán az államtitkár arra buzdítja az oltatlanokat, hogy vegyék fel ezt a hagyományos oltást minél hamarabb, mert ez is több, mint a semmi.