Az államfő és kormányfő részvételével átadták a Radnót és Maroskece közötti autópályaszakaszt.

Klaus Iohannis beszédében a beruházás fontosságát méltatta. Azt mondta, az elkészült autyópályaszakasz bizonyítja, hogy lehet eredményeket elérni. Hangsúlyozta, jelenlétével azt szeretné üzenni, hogy ennél gyorsabb tempóra, jól átgondolt projektekre van szükség az infrastruktúra fejlesztése érdekében. Kiemelte, az autópályaszakasz átadása nem azt jelenti, hogy valamit befejeztek, a mostani csupán egy köztes állapot, ami előrelépés ugyan, de a cél még messze van, az infrastruktúra modernizálása, az autópályák építése elengedhetetlen feltétele Románia újraindításának, amelyet célul tűzött ki a Ludovic Orban vezette kormány.

Ludovic Orban beszédében kormánya érdemeit méltatta, kiemelve az infrastruktúra fejlesztése terén tett erőfeszítéseket. Úgy fogalmazott, idézem, a kormány számára mindennél fontosabb az infrastruktúra fejlesztése, amelynek európai uniós forrásokból kell megvalósulniuk. Hamarosan autópályán lehet majd eljutni Marosvásárhelytől a román-magyar országhatárig, de ugyanígy fontos a kormány számára, hogy a Pruton-túli románok is nyugat-európai körülmények között közlekedhessenek, eddig az idézet.

Radnót és Maroskece között 2016 májusában kezdődtek el a munkálatok. A kivitelezéssel egy négy cégből álló konzorciumot bíztak meg.

A munkálatok előzetesen meghatározott időtartama 16 hónap volt, amiből végül több mint 50 hónap lett. A sztrádaszakasz 438 millió lejbe került. A beruházás leginkább problematikus része a maroskecei csomópont megépítése volt. Ez tulajdonképpen nem ehhez a sztrádaszakaszhoz, hanem a Maroskece és Aranyosgyéres közöttihez tartozik, ám nélküle lényegében használhatatlan volna, mivel nem lenne összekapcsolva a Kolozsvárt Marosvásárhellyel összekötő országúttal. Az új sztrádaszakasz a Nyárádtő és Radnót közöttihez kapcsolódik, teljes hosszuk 32 km. Az új sztrádaszakasz megnyitásával egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy autópályán lehessen eljutni Marosvásárhelyről Kolozsvárra. Ha minden a tervek szerint halad, 2021 végére autópálya köti össze a két erdélyi várost.

Forrás: Digi24/Maszol