A helyi önkormányzatok döntenének majd arról, hogy a járványhelyzettől függően melyik forgatókönyv szerint kezdődjön meg a tanév az adott település iskoláiban – többek között ebben állapodott meg kedden a Szülői Szervezetek Országos Szövetsége és az iskolakezdés szabályait kidolgozó tárcaközi bizottság. Mint beszámoltunk róla, a szülői szövetség és a kormányzati illetékesek már korábban közösen kidolgozták a szeptemberi tanévkezdés három lehetséges forgatókönyvét. Az első változat szerint 100 százalékos lesz a diákok fizikai jelenléte az iskolákban, azaz az összes gyermek részt vesz az órákon az osztálytermekben.

A második forgatókönyv szerint az osztályok fele bejár az iskolába, a másik fele pedig otthon marad, és online vesz részt az órákon; a két csoport kéthetenként váltja egymást. A harmadik változat az, hogy kizárólag online zajlik az oktatás. Ez utóbbi forgatókönyvet azonban csakis akkor tartja lehetségesnek a szülői szövetség, ha ismét szükségállapotot vezetnek be a koronavírus-járvány miatt. A szülői szövetség és a tárcaközi bizottság képviselői kedden egy újabb egyeztetési fordulót tartottak az oktatási minisztériumban. A találkozó eredményeiről Csíky Csengele, a Magyar Szülők Szövetségének (MSZSZ) elnöke számolt be. Tájékoztatása szerint megállapodás született arról, hogy a helyi önkormányzatok a járványhelyzettől függően maguk dönthessék el, milyen forgatókönyv szerint kezdődjön meg a tanév a település iskoláiban. „Ez logikus döntés volt, mert a tanintézmények működtetőiként az önkormányzatok felelőssége megteremteni a biztonságos oktatás feltételeit” – magyarázta Csíky Csengele.

Forrás:Maszol