Szeptember 13-án kezdődhet a 2021–2022-es tanév, a karácsonyi vakáció pedig egyben félévközi szünet is lenne, vagyis januárban már a második félév kezdődne el – lebegtette meg kedd este Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter. „Derűlátó vagyok, máig dolgoztunk a 2021–2022-es tanév szerkezetén. Szeretném rendbe tenni a dolgokat ebben a tekintetben is. Szeptemberi kezdést látok, valószínűleg a hónap második hétfőjén, jelenléti oktatással, az első félév pedig a karácsonyi szünet előtt véget ér” – fogalmazott a tanügyi tárca vezetője a Digi 24 hírtelevízió műsorában. Nem értettem, mi értelme van annak, hogy karácsonyig zajlik a tanítás, jön a vakáció és az új év, majd a diákok visszatérnek az iskolapadokba, és próbálják felidézni, mit tanultak karácsony előtt, jegyeket kapnak, majd jön egy újabb vakáció” – érvelt Cîmpeanu a módosítás mellett. Mint mondta, ilyen körülmények között a diákok „nyugodtan” mennének vakációra. Ezer új középiskolai osztályt szülhet a jövő tanévtől életbe lépő diáklétszám-csökkentés Csökkentik az új tanévben induló középiskolai osztályok létszámát. A műszaki vonalon és a szakiskolák nappali osztályaiban az eddigi 28 főről 24 diákra, az elméleti szakokon pedig 28-ról 26 tanulóra csökkentik a létszámot – jelentette be Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter. A miniszter bejelentése szerint a karácsonyi vakáció a megváltozott szerkezetű tanévben egy héttel hosszabb lenne. Mint ismeretes, jelenleg a 2020–2021-es tanév félévközi vakációja zajlik, a második félév február 8-án rajtol el.