A szülők nem kötelesek kitölteni azt a nyilatkozatot, ami lehetővé teszi, hogy elvégezzék gyerekükön a koronavírustesztet, ha tüneteket észlelnek náluk – nyilatkozta hétfő este Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter. Jelezte egyúttal: ilyen esetekben azonban a gyerekeknek 14 napra otthon kell maradniuk. „Semmiképp nem kell ezt a nyilatkozatot kitölteni a második félév elején. Akkor kell kitölteni, amikor egy diáknak erre a betegségre utaló tünetei vannak. Csak akkor kerül a szülő olyan helyzetbe, hogy kitöltse a formanyomtatványt, csakis akkor. És akkor kitölti, hogy egyetért vagy nem ért egyet” – idézi a News.ro hírügynökség a tanügyi tárca vezetőjének a Realitatea Plus hírtelevízió műsorában elhangzott kijelentéseit. A miniszter leszögezte: senki sem kötelezi, senki sem kötelezheti a szülőket arra, hogy beleegyezzenek gyerekük letesztelésébe. A tesztelést minden esetben a szülő jelenlétében, erre jogosult egészségügyi személyzet végzi. Amennyiben viszont a szülők nem egyeznek bele a tesztelésbe, úgy a gyereknek minimum 14 napig otthon kell maradnia, fel kell venni a kapcsolatot a közegészségügyi igazgatósággal és a háziorvossal, hogy megállapítsák, mi az eljárás – húzta alá az oktatási tárca vezetője. A miniszter kitért arra is, hogy amennyiben egy diáknak pozitív lesz a koronavírustesztje, akkor szülői jóváhagyás esetén szintén ingyen letesztelik azokat az osztálytársait, akikkel közvetlen kapcsolatban volt. Cîmpeanu közölte, több mint egymillió tesztet osztottak szét a diákok tesztelésére.