Elfogadta a kormány a lakóhelyüktől eltérő településen tanuló diákok ingázási költségeinek elszámolásáról szóló sürgősségi rendeletet – jelentette be az oktatási miniszter.

Sorin Cîmpeanu szerint idén – az elmúlt években jegyzett igénylések, illetve a költségvetési lehetőségek figyelembevételével – 100 millió lejt szán a szaktárca az iskolások ingázási költségeire. A minisztérium átlagban 770 lejjel számol fejenként egy tanévre, így várhatóan mintegy 130 ezer kedvezményezettje lesz az intézkedésnek – mondta. Újdonságként említette, hogy az 50 km-t meghaladó távolság esetén is elszámolják az utazási költséget, illetve azt, hogy a szülőknek nem kell ezután kifizetniük ezeket az összegeket, mert az oktatási minisztérium a tanfelügyelőségeken keresztül megelőlegezi a pénzt, és hónap végén számolják el a költségeket, a szállító cég által kiadott bizonyító dokumentumok alapján. Azon tanulók esetében, akik bentlakásban vagy albérletben laknak, nyolc utazás költségét számolják el félévenként – mondta még tárcavezető.