Azzal a felhívással fordult kedden a belügyminisztérium a sofőrökhöz, hagyják abba a vezetés közbeni facebookos élő közvetítéseket. A lakosságot pedig arra kérik, jelentsék az ilyen eseteket. Mint ismert, az utóbbi időben több halálos baleset is történt amiatt, hogy a sofőrök élő közvetítést indítottak a Facebookon a telefonjukon vezetés közben. Legutóbb Temes megyében vesztette életét egy 9 éves kislány és egy 31 éves férfi amiatt, hogy utóbbi a közösségi oldalon „élőzött” a kormánynál. „Értsétek meg, hogy semmivel sem lesztek menőbbek, ha filmezitek magatokat vezetés közben. Veszélybe sodorjátok magatokat és másokat is. A videó nagy eséllyel megjelenik majd a hírekben, de rólatok már csak múlt időben fognak beszélni. Állítsátok meg ezt az őrültséget, amelyik olyan sok áldozatot szedett eddig! A Facebook-felhasználókat pedig arra kérjük, ha látnak ilyen filmezéseket, azonnal jelentsék az oldalunkon” – olvasható a felhívásban.