A biztonságos védőfelszerelések hiánya és a fertőzéstől való félelem miatt felmondási hullám indult el ezekben a napokban a hazai egészségügyben. Temesváron, Szászvárosban és Brassóban teljes kórházi részlegek maradtak személyzet nélkül. A jelenséget szigorú ellenintézkedésekkel próbálják megállítani a hatóságok. Romániában csaknem minden hatodik koronavírusos beteg az egészségügyi személyzet tagja – többnyire orvos vagy ápoló –, arányuk másfélszerese az olasz- vagy franciaországi fertőzött kórházi alkalmazottakénak. Egyik kórházat a másik után helyezik karanténba és zárják be, miután fertőzési góccá válnak. Horațiu Moldovan egészségügyi államtitkár bejelentette: 90 napra növelték a felmondási időt az egészségügyben. Azaz a távozni szándékozó orvosok, asszisztensek és ápolók a felmondásuk bejelentésének napjától számított három hónapig nem hagyhatják ott a munkahelyüket. Az államtitkár elmondta: azt is fontolóra vették már, hogy katonai rendelettel tiltsák meg az egészségügyben dolgozók felmondását. Raed Arafat belügyi államtitkár korábban közölte: a szükségállapot idején egy kórházi kezelésre szoruló páciens beutalásának megtagadása bűntettnek minősül. Bejelentette azt is, hogy a 3-as számú katonai rendelet értelmében az állami egészségügyi ellátásban dolgozókat szükség esetén más egységekbe vezényelhetik. Az orvosok, nővérek, ápolók nem utasíthatják el az időszakos áthelyezést.A bukaresti orvosi kamara szerint minden kórházban ki kell alakítani elkülönítő helyiségeket a fertőzöttgyanús páciensek számára, hogy a személyzet védett legyen.