Korszerű eljárásokkal sikerült megállítani a torony dőlését, ugyanakkor négyévnyi munkálat nyomán kívül-belül megújult a szentábrahámiak unitárius műemléktemploma. Ezért szólt a hálaima, az áldáskérelem vasárnap. A 2014-es szárazság következtében a templomtorony 73 centiméterrel tért el a függőlegestől, és egy idő után húzta magával a templomtestet is. Előbb hét és fél méteres támfalakkal erősítették meg a tornyot, majd a templomtetőn állították meg a további romlást. A műemléktemplomra fordított legnagyobb összegek a földben és a tetőtéri szigetelésben vannak – mutatott rá a lelkész. Majd köszönetet mondott mindazoknak, akik állhatatosan kitartottak a munkában és önzetlenül támogatták azt: a keblitanácsnak, a gondnokoknak, a harangozónak és a gyülekezet tagjainak. Továbbá a bukaresti vallásügyi államtitkárság, Magyarország kormánya, a Magyar Unitárius Egyház és Hargita megye Tanácsa tekintette közös ügynek a templom megmentését. Fodor Tamás, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja is jelen volt az eseményen. Mint mondta, Magyarország nemzeti közösségének erős bástyája Székelyföld: nehéz körülmények között is tovább viszik az anyanyelvet, a hagyományt mint közös magyar értéket.