Jelentős angyalfiát kapott több Hargita és Maros megyei település is a kormány tartalékalapjából. A múlt héten megszületett kormányhatározat alapján Hargita megyében 30 millió lejt osztanak szét, Maros megyében 20,8 millió lejt utalnak ki. A visszaosztás abszolút nyertese ezúttal Marosvásárhely lett. A mindenkori kormány év végén pénzbeli támogatást nyújt a polgármesteri hivataloknak. Jól bevett szokás szerint a települések vezetői a megyei tanácsokhoz és a prefektusi hivatalokhoz nyújtják be igényeiket, megindokolva, hogy mire mennyi pénzt kérnek, számlákkal alátámasztva kéréseiket. Ezt figyelembe veszik az év végi pénzosztáskor, bár általában csak a kért összegek töredékét kapják meg a települések. A múlt csütörtökön elfogadott kormányrendelet értelmében 717,3 millió lejt osztottak ki elsősorban működési költségekre és a számlák kifizetésére. A legtöbbet, országos szinten Bihar megye kapott; Hargita megye a maga 30 millió lejével, illetve Maros megye a 20,8 millióval az első harmadban van a megyék között. Összehasonlításként: Brassó megye 13,5 millió lejt kapott, Kovászna megye pedig 18,5 milliót. Gyergyószék jól járt Hargita megyében a legjobban a megyei önkormányzat járt, hiszen 4,6 millió lejt szavaztak meg az intézménynek. Megyeszinten ezután a legnagyobb összeget 1,8 millió lejt Gyergyószentmiklós kapta, Maroshévíz 1,3 millió lejjel lett gazdagabb, míg Gyergyóalfalu költségvetését 1,3 millió lejjel egészítették ki. Székelyudvarhely 1,2 millió lejt kapott, míg Csíkszereda csupán 840 ezer lejt. Ha az összegeket nézzük, akkor jól járt Borszék de Bélbor , Farkaslaka , Székelykeresztúr, Parajd és Galambfalva, de Madéfalva , Csíkszentkirály és Csíkszentimre is. A legkevesebbet Oklánd kapta.