A kormány csütörtöki ülésén eltörölte az augusztusban kiadott rendeletének a magyar diákokat hátrányosan érintő, román nyelv-oktatásra vonatkozó cikkelyét, így újra magyar tanítók oktatják a román nyelvet – jelentette be közleményben a RMDSZ. A közlemény felidézi, hogy Kelemen Hunor szövetségi elnök azt kérte Liviu Dragneától, a Szociáldemokrata Párt elnökétől korábban, hogy helyezzék hatályon kívül az augusztusi kormányrendeletnek azt a cikkelyét, amely káoszt okozott az elemi osztályosok románnyelv-oktatásában. A közlemény szerint az RMDSZ elnöke úgy értékeli, a kormány elfogadta a magyar gyermekek és szülők, a szakma, valamint az RMDSZ érveit, és megértette: a tanügyminiszter lépése szakmailag megalapozatlan és meggondolatlan volt.