Klaus Iohannis hétfőn a koronavírus-járvány kapcsán megbeszélést tartott ahol bejelentette, hogy ebben a tanévben már nem nyitják meg az iskolákat, a tanév pedig hivatalosan június 12-én zárul. A végzős osztályok tanulói június 2-a és 12-e között vehetnek részt felkészítőkön a távolságtartási szabályok szigorú betartásával. A vizsgák a betervezett időpontokban lesznek az ezekre való felkészítők pedig legtöbb két-három órát tarthatnak majd, egy teremben pedig maximum tíz gyerek lehet. Az államfő hozzátette, hogy az érettségi és a képességvizsgákat az eredeti program szerint kell megtartani.