Harminc nappal meghosszabbítják a veszélyhelyzetet – írja az Agerpres hírügynökség Klaus Iohannis államelnök szerdai bejelentésére hivatkozva. Csak azok a korlátozások maradnak hatályban, amelyek jelenleg is érvényben vannak. Nem vezetünk be más korlátozásokat, ugyanakkor sajnos nem lehet szó korlátozások feloldásáról” – fejtette ki az elnök a Cotroceni-palotában adott sajtónyilatkozatában. Hangsúlyozta, a járványhelyzet nem jó, szerdán is több mint 600 új esetet regisztráltak. Felszólította a lakosságot, hogy tartsa be az óvintézkedéseket, az emberek viseljék a védőmaszkot és tartsák be a fizikai távolságot, mert így lehet megállítani a járvány terjedését. Leszögezte, nem lesznek olyan intézkedések, amelyek akadályozzák a gazdaságot.

„A kormány előkészítette, és a megfelelő pillanatban be fogja mutatni azokat a jogszabályokat és határozatokat, amelyekkel gyakorlatba ültethető a gazdaság fellendítésére kidolgozott és bemutatott program. Rendkívül fontos a gazdaság fellendítése eme periódus után” – fejtette ki Iohannis. Rámutatott ugyanakkor, hogy pénteken és szombaton részt fog venni az Európai Tanács ülésén, amelynek témája a gazdaság fellendítése.

„Nagyon fontos Románia számára, hogy minél nagyobb összeget kapjon a gazdaság fellendítése céljából, ezért fogok ott küzdeni az országot képviselő csapattal együtt” – tette hozzá az államfő.