Zajlanak a technikai előkészületek az uniós digitális COVID-igazolvány bevezetésére, Románia július 1-jétől kezdi el használni azt – nyilatkozta csütörtökön Andrei Baciu. Az egészségügyi minisztériumi államtitkár kiemelte, az illetékes intézmények már több mint két hónapja dolgoznak a rendszer előkészítésén, és a menetrend szerint haladnak a technikai munkálatok. A tervek szerint július 1-jétől lesz elérhető a portál, amelyen a jogosultaknak létre kell hozniuk egy fiókot, aztán e-mailben kapnak egy linket, ahonnan letölthetik az igazolványt. A dokumentum bizonyítékul szolgál arra, hogy tulajdonosa megkapta a koronavírus elleni oltást, vagy átesett a betegségen, vagy tesztet végeztetett, amelynek negatív lett az eredménye.