Szeptember 14-én megkezdődik a 2020/2021-es tanév, erősítette meg Ludovic Orban miniszterelnök szerdán a parlamentben. Elmondta, azokban az iskolákban, amelyek megnyitják az új tanévben kapuikat, kötelező lesz a maszkviselés a tanároknak, diákoknak és kisegítő személyzetnek egyaránt. A kormányfőt azért hívták a parlament elé, hogy a koronavírus-járvány idején hozott kormányzati intézkedésekről jelentsen, és egyebek mellett az iskolakezdéssel kapcsolatos tervekről is beszámolt. Azokban az iskolákban, amelyek megnyitják ősszel kapuikat, kötelező lesz a maszkviselés a tanároknak, diákoknak és kisegítő személyzetnek egyaránt, jelentette ki a miniszterelnök. Orban szorgalmazta azt a megoldást is, hogy ahol lehet, plexi fallal válasszák el egymástól a diákokat. A tanintézményeknek továbbá fertőtlenítőszerekkel kell felszerelkezniük, ami minden tanár és diák rendelkezésére kell álljon. Ludovic Orban beszámolt arról is, hogy a romániai iskolák 20 százalékának nincs internet-hozzáférése. Céljuk ezen javítani, ígéretet tett arra, hogy megoldást találnak arra, hogy minden tanintézményben legyen internetkapcsolat.