Az Európai Bizottság egy 500 millió eurós alap létrehozását javasolta, amelyet a tagországok közös védelmi beszerzéseinek és fegyverkészletük feltöltésének ösztönzésére fordítanának 2022 és 2024 között az uniós költségvetésből. Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztos a javaslatot bemutató sajtótájékoztatón elmondta: a tagállamok az orosz-ukrajnai háború során kimerítették nemzeti fegyverkészleteiket, és ezt a sebezhetőséget sürgősen kezelni kell. A bizottság sajtóközleménye szerint a pénzügyi alap által elkerülhetővé válik a tagállamok közötti verseny ugyanazokért a védelmi termékekért és költségmegtakarítást eredményez. Egy adott védelmi projekt finanszírozásában legalább három uniós tagállamnak kell részt vennie, és a beruházásnak fejlesztenie kell az európai védelmi ipart, továbbá a beszerzéseknek a kritikus védelmi termékekre kell irányulnia – áll a bizottság közleményében. A bizottságot a tagállami vezetőket tömörítő tanács és az Európai Parlament kérte fel a javaslat kidolgozására.