A megmérettetésre 136 ezer végzős iratkozott fel – közülük 116 ezren idén, csaknem 20 ezren korábbi években fejezték be tanulmányaikat. Először román nyelv és irodalomból mérik fel a végzősök tudását, kedden anyanyelvből, szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, csütörtökön pedig a választott tantárgyból írásbeliznek. Az eredményeket július 8-án délig közlik, és ugyanaznap 12 és 16 óra között lehet óvást benyújtani. Az óvások utáni végleges eredményeket július 13-án, azaz két hét múlva ismertetik. A sikeres vizsga feltétele a hatos átlag, illetve a legalább 5-ös jegy megszerzése minden vizsgatárgyból.