Március 31-ig tilos lesz minden olyan beltéri rendezvényt szervezni, amelyre száz fősnél nagyobb tömeget várnak. Ide tartozik minden kulturális esemény, például a szigorítás érvényes a színházakra, mozikra, sporteseményekre, de a templomokra is, sorolta a belügyminisztérium katasztrófavédelmi részlegének vezetője. Raed Arafat újságírói kérdésre hozzátette, a mall típusú bevásárlóközpontokra, valamint hiper- és szupermarketekre nem vonatkozik a tiltás. Arafat rámutatott, az állami intézményeket arra kötelezik, hogy a tömegközlekedési eszközök túlzsúfolódásának elkerülése érdekében szabjanak meg három időpontot alkalmazottaik számára a munka elkezdésére, illetve befejezésére. Ugyanezt javasolják a hatóságok a 99-nél több személyt foglalkoztató magáncégeknek is. Hat hónapra felfüggesztik a koronavírusos megbetegedések kezeléséhez szükséges gyógyszerek és egészségügyi eszközök exportját. Az országos vészhelyzeti főigazgatóság vezetője szerint a rendelet hatálya alá eső készítmények és segédeszközök jegyzékét az egészségügyi minisztérium állítja majd össze.