A törvényhozók munkájának megfigyelése a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) hatáskörének túllépését jelentené – válaszolta az intézmény a Mediafaxnak arra a kérdésére, hogy volt-e tudomása a SRI-nek arról, hogy a székelyföldi autonómiastatutúm törvénytervezete esetében a képviselőház kicsúszik a vitára megszabott törvényes határidőből, illetve, szerzett-e tudomást a törvénnyel kapcsolatos bármiféle parlamenti egyezségről. A hírügynökség annak kapcsán fordult a hírszerzéshez, hogy a szolgálatot felügyelő parlamenti bizottság a jövő hétre jelentést kért a SRI-től, illetve a május 15-ét követő héten az intézmény igazgatóját személyesen is meg akarják hallgatni Klaus Iohannis államfő „uszításként” hírhedté vált nyilatkozata kapcsán. Emlékezetes, hogy az elnök a múlt héten az autonómia-törvénytervezet hallgatólagos elfogadása után azt mondta, hogy az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) az RMDSZ-szel és Orbán Viktorral kötött titkos megállapodás nyomán „odaadta Erdélyt a magyaroknak”. A szenátusban már gyorsított eljárással, elsöprő többséggel – minden román párt egyetértésében – leszavazták a törvénytervezetet. A SRI a Mediafaxnak küldött válaszában azt állította, hogy „nem foglalhat állást” a kérdésben, továbbá a szolgálat nem folytathat olyan tevékenységet, ami „kedvezne vagy sértené valamelyik párt, szervezet, természetes vagy jogi személy érdekét”, hacsak az nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot. Hozzáfűzték, hogy a hírszerzési tevékenység államtitoknak minősül, így arról kizárólag az arra jogosultak – többek közt a parlament két házának elnökei, a védelmi és biztonsági szakbizottságok tagjai és a Legfelsőbb Védelmi Tanács – kaphatnak tájékoztatást.