Minden járványadat tartósan javul, így az egészségügyi minisztérium javaslatot tett a korlátozások lazítására – jelentette be Alexandru Rafila.

Az egyik javaslat értelmében szabadtéren megszűnne a maszkviselési kötelezettség, leszámítva a zsúfolt helyeket, ahol ajánlott marad a maszkviselés. Zárt térben továbbra is kötelező lesz a védőmaszk használata – nyomatékosította Rafila.

Egy másik javaslat lehetővé tenné, hogy Covid-igazolvány felmutatása nélkül is engedélyezzék a belépést a kereskedelmi központokba, közintézményekbe, szállodákba, panziókba, éttermekbe.

Ugyanakkor a jelenlegi 30 helyett 50 százalékos kapacitással működhetnek a mozik, színházak, sportlétesítmények, sporttermek, uszodák, és nem korlátoznák ezek nyitvatartását. Ugyanez lenne érvényes a különféle előadásokra, konferenciákra, workshopokra is. A minisztérium javasolja továbbá, hogy engedélyezzék ismét magánrendezvények megtartását, legtöbb 200 személy részvételével.

Bizonyos járványügyi intézkedések azonban továbbra is érvényben maradnak. Így az elkövetkezőkben is karanténba vagy lakhelyi elkülönítésbe kell vonulniuk a járványügyi szempontból fokozott biztonsági kockázatot jelentő országokból érkezőknek, és a bárok, klubok, diszkók egy ideig zárva tartanak még.

A szaktárca továbbra is ajánlja a távmunka és az otthoni munkavégzés fenntartását, a közintézményeknek pedig a csúsztatott munkarend megőrzését.

Az egészségügyi miniszter szerint idén nyáron a lakosság visszatérhet a normális életvitelhez, várhatóan nagyon kis számú járványügyi korlátozás lesz érvényben.

Keddi sajtótájékoztatóján Alexandru Rafila leszögezte azt is: bejelentését fenntartásokkal kell kezelni, mivel egy új vírus okozta járvány esetében csak tapogatózni lehet. A jelenlegi feltételezések szerint az idei nyár korlátozásmentes lesz, de majd elválik, mi lesz a valóságban – jelentette ki a miniszter.