Hatályba lépett a 2019/129-es törvény, amelynek 53-as cikkelyében szereplő első bekezdés szerint minden egyesület vagy alapítvány nevében szerepelnie kell az „ASOCIAŢIE”, illetve a „FUNDAŢIE” szónak. Amennyiben az egyesület/alapítvány neve a romántól eltérő nyelven szerepel, ezután annak román megfelelőjét is tartalmaznia kell a névnek – hívja fel a figyelmet Vass Levente képviselő.Ha a nevek személynevet tartalmaznak, azt nem kell lefordítani, kimondottan az alapítvány, illetve egyesület kifejezésekre vonatkozik az előírás.

Vass Levente a névváltoztatás folyamatáról is részletes útmutatót ad bejegyzésében:

Az új nevet le kell foglalni az Igazságügyi Minisztériumnál – 36 lej illetéket kell fizetni az államkincstárba (trezorerie) a 20A365000 számra.
Módosítani kell az alapító okiratot (act constitutiv), hogy abban megjelenjen az új név. Ehhez a szervezet közgyűlésének ez irányú határozatáról szóló jegyzőkönyvi kivonatot, illetve a kiegészítő dokumentumot (act adițional) kell közjegyző előtt hitelesíteni. A hitelesítéshez minden tagnak jelen kell lenni. Általában 4 példány szükséges, mert a bíróság 3 példányt kér, 1 pedig marad a szervezetnek. Ennek költsége körülbelül 180 lej, de a közjegyzői díj változhat.
A dokumentumokat az illetékes bíróságon (judecătorie) kell regisztrálni, 20 lejes eljárási illetéket (taxa judiciară) kell befizetni.
Az adóhivatalban (ANAF) módosítani kell az adószám-nyilvántartási igazolásban a nevet.
Amennyiben a szervezet használ bélyegzőt, azt is cserélni kell.

Hosszú távon futó szerződés, és/vagy pályázat esetében értesíteni kell a másik szerződő felet a névváltoztatásról, és egy kiegészítő dokumentumot kell csatolni a szerződés mellé.

A procedúrát augusztus 15-ig kell lebonyolítaniuk a szervezetek képviselőinek.