A közlekedés kockázatairól készített tanulmányt hozott nyilvánosságra a romániai rendőrség, illetve összehasonlító elemzést is végeztek az elmúlt tíz évben ebben a témában készített négy közvélemény-kutatás alapján. A megkérdezettek 42 százaléka mondta azt, hogy az elmúlt hat hónap alatt vezetés közben beszélt telefonon kihangosító használata nélkül, szöveges üzenetet küldött, fellépett valamelyik közösségi oldalra, applikációt, navigációt használt vagy videót készített. A többség, 52 százalék azt nyilatkozta, hogy nem tartja biztonságosnak a hazai közlekedést. Ezt azzal indokolták, hogy sokan nem tartják be a szabályokat, az utak rossz állapotát is felelőssé tették, valamint azt, hogy a gépkocsivezetők figyelmetlenül vezetnek, kockázatos manőverekbe bocsátkoznak.