Működési feltételeik jelentős szigorítására számíthatnak már idéntől a hazai autósiskolák a sikertelenül vizsgázó tanulóvezetők arányának aggasztó növekedése miatt. A rendőrségi szakértők az autósiskolákat okolják a tanulóvezetők felkészületlenségéért. Sok esetben ugyanis ezek a cégek még azt a törvényes előírást sem tartják be, hogy a tanfolyam végén teszteljék a sofőrjelöltek ismereteit, és csak azoknak állítsák ki a tanfolyam elvégzését igazoló okiratot, akik átmentek ezen az előzetes vizsgán. Ha ragaszkodnak a vállalkozásukhoz, az autósiskolák működtetői kénytelenek drágítani, pótórákat bevezetni. Elveszítenek néhány ügyfelet, de eredményesebbek lesznek. Ha pedig nem így járnak el, a Román Útügyi Hatóság bezárja a cégüket.