Megváltozott az ügyfélfogadás és a gépjárművezetői vizsgák programja a Hargita Megyei Gépjárművezetői Engedélyeket Kibocsátó és Járműbejegyzési Közszolgálatnál decembertől. Az intézmény közleményben ismertette a változásokat, amelyek elsősorban a pénteki napokat érintik, mivel akkor csak 12 óráig lesz ügyfélfogadás. A gépjárművezetői engedély megszerzése érdekében minden hétfőn, kedden és csütörtökön tartanak elméleti vizsgákat, 11.15 és 14.30 óra között. A vizsgához szükséges dokumentumokat ugyanezeken a napokon 8 és 10.30 óra között lehet leadni, sorszám alapján. A gyakorlati vizsgákon hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra között lehet részt venni, illetve pénteken 8 és 12 óra között, az előjegyzésnek megfelelően. Azok a jelentkezők, akiknek a vezetés során nem sikerül átmenőt szerezniük, hétfőn, kedden és csütörtökön 13–15.30 óra között kérhetnek újabb vizsgaidőpontot. Jogosítványcserére hétfőn, kedden és csütörtökön 10.50 és 15 óra között, illetve pénteken 8-tól 12 óráig lesz lehetőség, online előjegyzés vagy sorszám alapján. Az ideiglenes rendszámok hétfőtől csütörtökig 8 és 10.30 óra között, valamint pénteken 8 és 12 óra között igényelhetők, ehhez szintén online előjegyzés vagy sorszám igénylése szükséges. A jármű bejegyzésre, -átírásra vagy az elvesztett, megrongálódott rendszámtáblák cseréjére vonatkozó kéréseket, illetve az ezekhez szükséges dokumentumokat hétfőtől csütörtökig 8 és 15, péntekenként 8 és 12 óra között fogadják. A kért iratok vagy számtáblák kibocsátását hétfőtől péntekig 11 és 12 óra között végzik, az igényléseket követő munkanapon.