Az idén kora tavasztól folytatódtak annak azöt kis utcának a felújítási munkálatai Székelykeresztúron, amelyek még 2019-ben kezdődtek el. Június hónap első felében sikerült befejeznia Henter utca felújítását, remélhetőleg az ott élők örömére. A fiatfalvi Kismező utca is egyike annak az öt kis utcának, amelyek felújítási munkálatai 2019-ben kezdődtek el. Az elmúlt hetekben ebben az utcában is sikerült végez vinnni a kitűzött célt. A fiatfalvi Malom utca lakói is örülhettek az elmúlt hetekben, ugyanis befejeződtek itt is azok az útfelújítási munkálatok, amelyek a tavaly kezdődtek és része az öt kis utca felújítását célzó programnak. Az elmúlt időszak szeszélyes időjárásának ellenére, késéssel bár, de befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a városunkat átszelő DN13C országúton. Az aszfaltozásra való előkészítés során több nagyméretű aknatető szerelése vált szükségessé, ez okozott némi késedelmet. Mostantól kellemes környezetben és civilizáltabb körülmények között vihetjük a mindennapi ivóvizünket Erzsébetkútról, hiszen Székelykeresztúr Város Önkormányzata az elmúlt időszakban a kút fölé a táj környezeti sajátosságaihoz illő tetőt emeltetett, jelenleg a kút festési munkálatai zajlanak, és a kút körüli terület tereprendezési munkálatai fogják teljes szépségében továbbörökíteni ezt a kultúrtörténeti jelentőséggel bíró pihenőhelyet.