A tárcavezető egy szombati konferencián azt mondta, vélhetően január végére készül el az új oktatási törvény tervezete, amely a tervek szerint márciusig közvitán lesz. A szülői szövetségek, valamint a Románia Fejlődéséért Koalíció képviselőivel a héten már egyeztetett a témáról, és hasonló megbeszéléseket folytat majd a tanügyi szakszervezetek, a parlamenti frakciók képviselőivel és minden más érintett szervezettel. A tárcavezető arról is beszélt, hogy meglátása szerint fontolóra kellene venni a jövőben a differenciált érettségi bevezetésének lehetőségét, hogy a műszaki szakközépiskolák végzettjei is nagyobb arányban jussanak érettségi oklevélhez. Az eddigi adatok azt mutatják, hogy a technológiai líceumokba járó tanulók 0-20 százaléka teszi le sikeresen az érettségi vizsgát.