A tavalyi Szólj bele! program egyik nyertese volt a Zebra dala nevet viselő elképzelés, amelyben az ötletgazda a veszélyes gyalogos átkelők okosítását kérte.

A rendszer lényege, hogy a gyalogos észlelése esetén a lámpák villognak, de képesek a gyalogosforgalom számlálására, illetve távvezérlésűek. A lámpatestek ugyan már a helyükön vannak, beüzemelésükhöz viszont licencet kell kiváltani a hivatalnak, amelynek használatáért évente is fizetni kell.

A Szólj bele! program a közösségi költségvetés eddigi egyetlen székelyföldi példája, lényege, hogy a lakosság javaslatai alapján a városvezetés meghatározott összeget, (a város éves költségvetésének egy százalékát) költi az ötletek megvalósítására. A javaslatokat szoljbele.udvarhely.ro oldalon közlik, a beérkezett projektekből szavazás alapján választanak nyerteseket.

Idén az okos átjárók mellett a városi strand melletti kutyafuttató parkot hozták létre, felújították a Sétatéri parkban lévő Mezítlábas Parkot, és kerékpárszervizelő-állomásokat állítottak fel a Bethlen-negyedi parkban.