Akár már három hónap múlva, 2018 márciusában visszavezethetik a személygépkocsi tulajdonosokat sújtó környezetvédelmi bélyegilletéket – jelentette be kedden Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter a jövő évi költségvetés vitáján. Mint elmondta, a szakemberek jelenleg dolgoznak azon a tervezeten, amely „EU-konformmá” tenné a sokak által törvénytelennek tartott adót. „Környezetvédelmi Alap költségvetését jövő év elején, március-áprilisban fogadjuk el. Remélem, hogy addig sikerül a környezetvédelmi bélyegilletéket összhangba hozni az európai direktívákkal. A célunk, hogy csökkentsük a környezetszennyezést” – fogalmazott Gavrilescu. Hozzátette: egyelőre nem ismer részleteket arról, hogy miképpen fogják megállapítani az szennyező autókat sújtó adó mértékét, de az alapelv, hogy a szennyezőnek fizetnie kell.

2017.12.13