Idén is meghirdeti március 15-i diákutaztatási programját a Rákóczi Szövetség magyarországi középiskolások számára, azzal a céllal, hogy a Kárpát-medence valamely határon túli településére utazzanak és az ott élő társaikkal közösen ünnepeljenek. A szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a programot pályázati formában hirdették meg, arra bármely magyarországi középiskola jelentkezhet. A pályázat feltétele, hogy egy határon túli település magyar középiskolájához látogasson az utazó iskola csoportja és közösen ünnepeljenek március 15-én. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat, amelyhez a Rákóczi Szövetség - az utazásban résztvevő diákok számától függően - akár 250 ezer forint utazási támogatást biztosít. A pályázatot 2018. február 26-ig nyújthatják be az iskolák a Rákóczi Szövetség honlapján. Tavaly 400 Kárpát-medencei középiskola több mint 15 ezer diákja utazhatott ily módon.

2018.01.25