Nem ismeri el idegenforgalmi desztinációnak Székelyföldet a Román Idegenforgalmi Hatóság.
Erről levélben értesítette a Székelyföld Desztináció Menedzsment Klasztert a hatóság. A hatóság vezetője közölte: nem tartja helyénvalónak Székelyföld összehasonlítását a Mócvidékkel, az Avassal vagy éppen Máramarossal, mert szerinte Székelyföld az egykori székely székeket jelöli, míg a többi tájegység egységes építkezés, kultúra révén különül el a szomszédos területekről. Februárban a marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen elutasította a Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség bejegyzését, arra hivatkozva, hogy a szövetség olyan térség turizmusának a népszerűsítésére alakult, amely három különböző megye településeit tömöríti "kizárólag etnikai alapon". A bíró szerint ez ellentmond annak az alkotmánycikkelynek, amely szerint Románia területét adminisztratív szempontból megyék, városok és községek alkotják.
Ezt követően májusban a turisztikában érintett székelyföldi szervezetek klasztert hoztak létre, amely szintén a régió idegenforgalmának az összehangolásán dolgozik.

 

2016.09.23.