Egy újonnan indult görögországi cég, a Royal Trade Company több mennyiségű krumplit szeretne importálni Hargita megyéből. Hargita Megye Tanácsa sikeresen megalapozott egy új testvérmegyei kapcsolatot Imathia régióval, Görögországban, ennek eredményeként érkezett a segítségkérés, levélben termelők és csomagoló cégek elérhetőségeit kérték, továbbá a tulajdonos szeretne a megyébe látogatni, hogy megtekinthesse azokat a vidékeket, ahol terem az a krumpli, amit majd megvásárolnak. A levél szerint a cég azonnal elkezdené a krumpli felvásárlását egészen januárig, naponta 25-75 tonnát szállítanának Görögországba.
- Mindez azt bizonyítja, hogy igenis van értelme a mezőgazdaságnak, hiszen helyi termékeink számára megnyílnak az ajtók Európa fele. Biztatni kell a gazdákat a pityóka és egyéb székely termékek termesztésére, mert amit a két kezi munkával előállítunk, az nemcsak az asztalainkon vagy a helyi vásáron, de még a nemzetközi piacon is megállja a helyét. Bízom a további együttműködésben és remélem, hogy sok gazda pityókája és egyéb terméke kerül majd görög, vagy más európai asztalokra – nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a kérés kapcsán.

 

2016.10.03.