Lazăr Comănescu külügyminiszter szerint Románia a schengeni övezetben a külső határok védelmét szilárdító tényező lenne, és ezt az Európai Unió országai is egyre inkább belátják.
A külügyminiszter szerint Romániának a bevándorlási hullám közepette sikerült bizonyítania, hogy határa - amely nagyobb részt az Európai Uniónak is a külső határa - biztos, jól védett.
A külügyminiszter arra emlékeztetett, hogy Románia a befogadási kapacitása függvényében tud menekülteket fogadni. Hozzátette, hogy - emlékezete szerint - három és négyezer közötti embert tud elhelyezni.
A riporter kérdésére, hogy törekszik-e Románia a befogadói kapacitása növelésére, kijelentette: arra irányuló törekvés létezik, hogy Románia helyt álljon a migrációs válságban.
A külügyminiszter szerint a gazdasági migrációt a szaharai térségbeli munkahelyteremtés elősegítésével lehetne fékezni, a háborús térségekben pedig azt is meg kell vizsgálni, hogy milyen forrásokból finanszírozzák a terrorista erőket, és ezek honnan szerzik be a harci eszközeiket. Szerinte csak ezeknek a tényezőknek az ismeretében lehet közelebb jutni a megoldásokhoz.

 

2016.10.03.