Pénteken 10 órától kerül sor a már hagyományosnak számító "Gyémántkrajcár" mesemondó versenyre. A Bögözi Általános Iskola osztálytermeiben 40 iskolás kezd mesélésbe, hogy legjobb tudása és előadóképessége szerint szórakoztassa a közönséget.

Agyagfalva, Dobó, Béta, Vágás, Mátisfalva, Székelymagyaros, Décsfalva és Bögöz is érintett, hiszen az összes településről jönnek iskolások az eseményre. A Benedek Elek tiszteletére életre hívott versenyen, az I-VIII. osztályosokat négy kategóriában méltatják. Az elődöntőkön - amelyeket az iskolák szeptember utolsó hetében szerveztek meg - továbbjutott diákok mind számíthatnak ajándékra. Pál Tamás az intézmény aligazgatója elmondta, hogy pályázati pénzből sikerült megvásárolni a jutalomkönyveket, így minden iskolás, aki a községi szakaszon részt vesz, számíthat meglepetésre. Balázs Margit magyar szakos tanárnő, a verseny főszervezője úgy véli, az előző évek mintájára, a tanárok és tanítok fognak zsűrizni.

A verseny két kategóriában párhuzamosan zajlik. Ez a megmérettetés nagyon közkedvelt a diákok körében, ezért is neveznek be évről-évre ilyen sokan. Akik az V-VI., VII-VIII. osztályosok kategóriájában a legjobbnak bizonyulnak, azoknak lehetősége adódik, hogy a megyei mesemondó versenyen is részt vegyenek, amelyet Székelyudvarhelyen a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban tartanak.

 

2016.10.06.