Hírek

Ezt hétfőn cikkelyenként elfogadta az alsóház, és az eredeti tervek szerint kedden került volna sor a végső szavazásra, 139 támogató, 1 ellenszavazattal és 2 tartózkodással azonban levették a napirendről a tervezetet. A tervezet értelmében a család "egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságon alapul". Jelenleg a "házaspárok" kifejezés szerepel az alaptörvényben. A szociáldemokrata képviselők frakcióvezetője, Marcel Ciolacu javasolta, hogy vegyék le a tervezetet a keddi ülés napirendjéről. Arra hivatkozott, hogy azt eredetileg a szenátushoz küldték meg, hogy első házként tárgyaljon róla, ennek plénuma azonban "teljesen megmagyarázhatatlan módon" áthárította ezt az illetékességet a képviselőházra. "Egyetlen törvényes vagy alkotmányos érv sem hangzott el a tegnapi általános vitán azzal kapcsolatban, hogy miért kell az alsóháznak tárgyalnia első házként a tervezetről. Annak érdekében, hogy ne kövessünk el semmiféle hibát ezen rendkívül fontos, hárommillió személy által támogatott kezdeményezés kapcsán, a legjobb megoldás, ha visszaküldjük a tervezetet a házbizottságoknak, hogy együtt döntsenek abban, ki az illetékes ház ebben a kérdésben. 

2017.03.29.

Az államelnöki hivatal közleménye szerint a kihirdetett törvénynek különleges jelentősége van, Románia történelmének egy nagyon fontos eseményéről emlékeznek meg." 1918. március 27-én döntött az ország tanácsa Chişinăuban Besszarábia egyesüléséről Romániával. Ez a történelmi pillanat indította el a nagy egyesülés folyamatát, amely az 1918. december 1-jei nemzetgyűléssel zárult le, amikor az erdélyi, bánsági, máramarosi románok az egyesülésről döntöttek, amely által megalakult a modern román állam és amelynek 100 éves évfordulóját jövőben ünnepeljük (...) Ugyanakkor Románia továbbra is támogatja a Moldovai Köztársaság felzárkózási folyamatát az Európai Unióhoz" - írja a közlemény.A tájékoztató arra is rámutat, hogy az európai integráció az egyetlen út, amely virágzó jövőt biztosíthat a köztársaság polgárainak. Az államfő üdvözletét küldte minden románnak március 27-e alkalmából.

2017.03.27.

A sepsiszentgyörgyi Diószegi László pékmester barna krumplis kenyere nyerte el a 2017-es év kenyere díjat az idén Nagyszebenben megrendezett GastroPan nemzetközi szakkiállításon, az ipari technológiával készülő kenyerek kategóriájában. A legjobb kézműves kenyér kategóriában a csíkszentmártoni Bocskor István Napkenyerét kiáltották ki győztesnek Közép- és Délkelet-Európa legjelentősebb sütőipari, cukrászati és vendéglátó-ipari kiállítása keretében. Diószegi László bevallása szerint nem készült külön a versenyre, leemelt egy kenyeret a polcról, és benevezett vele a megmérettetésre. „Pékségünk már egy éve süti ezt a kenyeret, amely megtalálható az üzleteinkben, de nem reklámoztuk nagyon. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert erre a versenyre nem is kellett külön készülnöm. Reggel, amikor elindultam Sepsiszentgyörgyről, levettem egy kenyeret a polcról, és azt tettem a zsűri elé. Az a barna krumplis kenyér volt, amelyből ezer-ezerkétszáz darabot adunk el naponta" - nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek a pékmester, aki 2009 és 2011 után a harmadik alkalommal nyerte el az év kenyere díjat. Diószegi azt is elmondta, cége a kenyértésztából készült művészi alkotások kategóriában is első díjat nyert, sorozatban immáron ötödik alkalommal. Farkas Ferenc alkotásának témája a szüret és az őszi betakarítás volt. A kézműves kenyerek közül a csíkszentmártoni Bocskor István Napkenyerét ítélte a legjobbnak a zsűri. Ebben a kategóriában olyan, gépi feldolgozás nélkül készült kenyerek indulhattak, amelyekből 100 kg-nál kevesebbet állítanak elő naponta - írják közleményükben a GastroPan szervezői.

2017.03.27.

Április 15-éig osztja ki a szaktárca a megyei egészségügyi igazgatóságoknak a hatkomponensű oltások első adagját - nyilatkozta egy szombati konferencián az egészségügyi minisztérium egyik igazgatója. Amalia Şerban hozzátette, összesen 630 000 adagot rendelt a szaktárca a hexavalens oltóanyagból, amely védettséget biztosít a diftéria, a tetanusz, a szamárköhögés, a B típusú hepatitisz, a gyermekbénulás és a B típusú Haemophilus influenzae ellen. Ebből a mennyiségből 125 000 adagot osztanak ki április közepéig. Az igazgató hozzátette, négykomponensű vakcina még van a családorvosoki rendelőkben, ezekből csak azután osztanak még szét, amikor kifogynak a készletek. Ebből a típusú oltóanyagból 70 000 adag van még raktáron - mondta. A kanyarójárvány kapcsán a szakember kifejtette, sok szülő továbbra sem oltatja be a gyerekét, noha ebből a vakcinából nincs hiány. „A legfrissebb adatok szerint 3 900 gyermek fertőződött meg, egy részüknél komoly szövődmények léptek fel, és 17-en belehaltak a betegségbe. Az egészségügyi minisztérium ezúttal is felhívja a szülők figyelmét az oltás beadatásának fontosságára" - mondta Şerban, aki szerint az ország nyugati megyéiben a legalacsonyabb a beoltottsági szint. A téma kapcsán a képviselőház egészségügyi bizottságának elnöke, Florian Buicu hangsúlyozta, az egészségügyi minisztérium továbbította a kormánynak az új oltástörvény tervezetét, amely a következő hetekben várhatóan a parlament elé kerül.

2017.03.27.

Alkategóriák