Hírek

A hátrányos helyzetű fiatalok munkavállalását segíti az a projekt, amelynek záróeseményét pénteken, október 21-én tartották a csíkszeredai megyeházán. A Hargita Megyei Szociális és Gyerekvédelmi Vezérigazgatóság Fiatalok a jövőért – támogatott foglalkoztatás elnevezésű projektjét a Norvég Alap támogatta.

Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyerekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője beszámolt: jó volt több szervezettel közösen tevékenykedni, hiszen a hibákkal és az erősségekkel együtt egy csapat erősebb, mint az egyén. Mindenki pozitív benyomással zárja a projektet, a partnerek vállalták, hogy a szolgáltatásokat még legalább öt évig fenntartják. Az eredmények azt mutatják, hogy szükség van a projektre és folytatni kell azt, összegezte Elekes Zoltán. Létrehozták a támogatott foglalkoztatási központok hálózatát, a központok Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron működnek. Kidolgoztak egy közös módszert, segítve az egységesített munkát és az együttműködést.

A munkahelyet a fiatal igényeinek és adottságainak megfelelően keresik, mondta Gál Katalin, eddig hatvan esetben végeztek munkahelyközvetítés, amelynek körülbelül felében történt meg az alkalmazás.

Job search confusion

 

2016.10.24.

Megáldották az újonnan felújított ócfalvi református templomot vasárnap, október 23-án. 1956 lelkületében, szellemi, belső megújulásra, összefogásra, Istenhez fordulásra hívta fel a figyelmet az igét hirdető Kántor Csaba esperes püspökhelyettes.
Az ünnepségen Hargita Megye Tanácsát Sándor György megyei tanácsos képviselte. Barabási Domokos, a helyi közösség lelkipásztora, a testvértelepülés képviselői,  valamint Sándor József polgármester köszöntő beszédeikben hangsúlyozták, hogy mennyire nagy érték a közösségben rejlő testvéri erő, amelyre mindenkoron szükség van az adományok, pénzbeli támogatások, pályázatok mellett. Az ünnepség a helyi fiatalok kulturális műsorával  folytatódott. A rendezvényt a himnuszok eléneklése és ebéd zárta.

 

2016.10.24.

Az egészségügyi minisztérium felvette a kötelező oltási rendbe a pneumococcus baktérium elleni oltást, amellyel a középfülgyulladás, arcüreggyulladás, tüdőgyulladás és agyhártyagyulladás előzhető meg.

A szaktárca a közbeszerzési eljárást is elindította az oltásokra. A tervek szerint 180 ezer gyereket fognak beoltani jövő év elején. A pneumococcus elleni vakcinát 2, 4 és 11 hónapos kórban kell megkapniuk a gyerekeknek. Mostanáig a szülők többsége nem oltatta be gyerekét pneumococcus ellen, ennek fő oka, hogy a családorvosok ritkán tájékoztatják őket az oltás előnyeiről, másrészt, mivel a vakcina nem volt része a kötelező oltási rendnek, a szülőknek kellett megvásárolniuk az oltást, amelynek ára a 700 lejt is eléri a gyógyszertárakban.

 

2016.10.24.

E hét pénteken (október 28-án) egész nap a Legendárium-rajzfilmeket vetítenek a székelyudvarhelyi volt Stúdió mozi nagytermében.
Már több elemi iskola is jelezte, hogy elhoznak  egész évfolyamokat a vetítésekre. Amennyiben nagy az érdeklődés, óránként fogják vetíteni a közel 50 perces előadást. A programban szerepel a három új rajzfilm: A Rétyi Nyír mondája, a Babba Mária és a Gyergyói Táltos Asszony, valamint vetítik a Likaskövet is.

legendarium

Ezen kívül egy meglepetéssel szolgálnak a gyermekeknek, mert minden rajzfilm után levetítenenk egy rövid ismeretterjesztő kisfilmet, hogy a gyermekek lássák a párhuzamot, az összefüggést a két világ között. A rajzfilmekben szereplő helyszíneket a valóságban is körbejárták, és gyerekeknek könnyen érthető szövegkörnyezetben tálalják.
Az egész napos vetítés házigazdája Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.

 

2016.10.24.

 

 

Alkategóriák