Hírek

Az úttesten és járdán történő parkolás szabályait módosító rendelkezések léptek hatályba Romániában szombaton.
Január 21-én lépett hatályba a közúti közlekedési törvénykönyv (KRESZ) alkalmazási szabályzatát módosító 2016/965-ös kormányhatározat. A pontosító rendelkezések az úttesten és járdán történő parkolásra, illetve a gépkocsik elszállítására vonatkoznak.
A határozat új fejezetet vezet be a KRESZ alkalmazási szabályzatába a járművek elszállításáról. E szerint ezt a büntetőintézkedést a közúti rendőrség rendelheti el, ha egy gépkocsi a következő helyeken parkol:
- azokon az útszakaszon, ahol megállni tilos
- a „Várakozni tilos” táblákkal jelzett útszakaszokon
- a 6 méteresnél keskenyebb útszakaszokon
- az út menti ingatlanok kapubejárói előtt
- lejtőkön és felhajtókon
a „Korlátozott idejű várakozás” táblákkal jelzett útszakaszokon, ha a jármű túllépte az időkorlátot
A kormányhatározat szerint a rendőr írásban rendeli el a szabálytalanul parkoló gépkocsi elszállítását. A jármű csak akkor szállítható el, ha nem tartózkodik benne senki. Az elszállított gépkocsit az állam költségén őrzik, az erre a célra kialakított parkolókban. Az autót a tulajdonos bármikor (éjjel-nappal) visszakaphatja, ha kifizeti az elszállítás és őrzés költségeit.
A kormányhatározat a járdán történő parkolás szabályait is pontosítja. E szerint járdán parkolni csak a közúti rendőrség jóváhagyásával kijelölt, megfelelő jelzéssel ellátott szakaszokon lehet.
Ahhoz, hogy a rendőrség jóváhagyja a parkolást egy bizonyos járdaszakaszon, a következő feltételeknek kell teljesülniük:
- a járókelőknek legalább egy méteres sáv jut a zavartalan közlekedésre
- a leparkolt jármű nem zavarja a forgalmat az úttesten.

 

2017.01.23.

Több mint tízezren – egyes források szerint 15 ezren – tüntettek vasárnap este a bukaresti Egyetem téren a közkegyelmi, illetve a Btk-t módosító tervezet ellen.

A tömegben megjelent Klaus Johannis államfő is. Demonstrációk vannak más városokban is. Bukarestben a tömeg 17 órakor gyülekezett az Egyetem téren. A helyszíni beszámolók szerint államfő 18.20 körül jelent meg a tüntetők között. Klaus Johannis mintegy húsz percet beszélgetett az emberekkel, majd távozott. Az államfő kijelentette, azért ment az Egyetem térre, hogy kifejezze felháborodását amiért a politikusok egy csoportja meg akarja változtatni a törvényeket és gyengíteni szándékozik a jogállamot. Vasárnap nemcsak Bukarestben, hanem az ország csaknem valamennyi nagyvárosában tüntetők vonultak utcára.

A hírtelevíziók beszámolói szerint Kolozsváron és Temesváron is több ezren tiltakoztak.

 

2017.01.23.

Lázárfalváról is felújított út vezetne a Szent Anna-tóhoz

A 113B jelzésű megyei út Lázárfalva és Szent Anna-tó közti szakaszának felújításáról egyeztettek a Csíkkozmás és Tusnád községi önkormányzatok és közbirtokosságok Hargita Megye Tanácsa munkatársaival január 19-én a csíkszeredai megyeházán.

szent anna to

Mivel jelenleg Csíkból csak kerülő úton, Sepsibükszád felől lehet autóval feljutni a tóhoz, a szóban forgó kilenc kilométeres szakasz felújításával jelentősen rövidítenék a távot Hargita megyéből. Az említett önkormányzatok a szükséges lépések megtételére készülnek: a terület tulajdonviszonyainak tisztázására, azt követően pedig a tervezésre. Az út felújításának szándéka nemcsak a helyi önkormányzatokban van meg, hanem Hargita Megye Tanácsában is.

A megbeszélésen jelen volt Borboly Csaba megyeelnök és Becze István megyei tanácsos is. A megyeelnök szerint minél hamarabb meg kell tenni az első lépéseket.

 

2017.01.20.

A Küküllő mentén garázdálkodó medvék áthelyezésére vagy kilövésére kért engedélyt a Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója a Víz-és Erdőgazdálkodási Minisztériumtól.  Dănuţ Ştefănescu az Agerpres hírügynökségnek elmondta, rengeteg panasz érkezett az intézményhez főleg a Kis-Küküllő-menti települések polgármestereitől arról, hogy a medvék több háziállatot is megöltek, és a falvakban is látták őket. A törvény értelmében tilos kilőni a medvéket, farkasokat és egyéb vadállatokat, ezért kért engedélyt erre a minisztériumtól - magyarázta az igazgató. A Küküllő-menti medvetámadások mellett a megye hegyvidéki településein, főleg Ratosnya környékén farkasfalkák tartják rettegésben a lakosságot. Két falka tagjai már több udvarra is bementek, és elpusztították a háziállatokat, sok esetben vaddisznókat üldöztek a falvak utcáin. A helybéliek szerint az elmúlt két hétben súlyosbodott a helyzet, farkasok, medvék és vaddisznók is jártak az udvarokon fényes nappal, ennivaló után kutatva.

medve

 

2017.01.20.

Alkategóriák