A Hargita megyei gazdák egy kis része nincs tisztában a tízévenként ismétlődő általános mezőgazdasági összeírás céljával és jelentőségével, ezért a közel egy hónapja elkezdődött felmérés során néhányan nem akartak válaszolni a kérdezőbiztosok kérdéseire. A többség azonban együttműködő, így jól halad az összeírás. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője elmondta, a felmérésnek nincs ütemterve, azaz nincs meghatározva az, hogy a kérdezőbiztosok mennyit kell dolgozzanak naponta, ugyanis a felmért gazdaságok száma alapján kapják a fizetséget. A felmérés végéig még két hónap van hátra, így nem aggódik az összeírás befejezése miatt. Ha jól dolgoznak a kérdezőbiztosok, akár két, három hét alatt, egy szabadságos időszakban is el tudják végezni a munkát – mondta, kitérve azonban arra is, hogy nem ez a jellemző, hiszen a gazdaságoknak közel a negyedéről már megvannak az adatok.